Illuha

Interstices

12k2028

REVIEW: JEGHIDEG AMBIENT (HU)

A Tomoyoshi Date és Corey Fuller által alkotott duó 2011-ben debütált a 12k-nél egy nagyon kellemesen szétfolyó ambient gyűjteménnyel. A Shizuku ügyesen követte a még ma is aktuális trendet: akusztikus úton hozott létre nagyon is elektronikusnak hangzó hangtengert. Az egyébiránt meglehetősen gazdag hangszeres repertoáron (gitár, zongora, cselló, orgona, vibrafon, m’bira, harmónium stb.) kívül rendkívül fontos szerephez jutott a felvétel helyszíne: egy templom, mely mintha maga is egy hangszer szerepét töltötte volna be.

A voltaképpen majdnem tökéletes Shizuku hibáit az Interstices igyekszik korrigálni. A duó lassú zenei dramaturgiával dolgozó hangzásvilágához a két évvel ezelőtti debütálás még egész egyszerűen nem adta meg a kellő időtartamot. A számok többsége rövid, párperces ötletdobálgatós ambient jammelés után inkább gyorsan elpárolgott az éterben, ahelyett, hogy kibontakozott volna. Vártuk is, hogy kibontakozzon, hiszen a duó ígéretes, izgalmas témákat vetett fel, a legtöbb mégis megmaradt a szkeccs szintjén.

Ebben mutat leginkább fejlődést a második album. Három masszív játékidejű darab alkotja az Interstices jeges, ráérős világát. Az eszköz (s egyben a cél is) a szemlélődés. A hangszeres felhozatal ezúttal is gazdag, az egység mégis olyannyira ambient jellegű, hogy lehetetlenség megmondani, a hosszan úszó hanghullámok mikor milyen módon születnek meg, majd tűnnek el. Olyan szférába invitál az Illuha, ahol lassan történik minden. Az aprólékos vizsgálódásra tehát éppúgy jut idő, mint a háborítatlan zen nyugalom kialakítására.
Illuha
Interstices